Cseperedő Játszóház

Cseperedő Képességfejlesztő Játszóházunk célja a gyermekek legoptimálisabb fejlődésének támogatása. Cikkeinkkel, összefoglalóinkkal megpróbáljuk segíteni a kisgyermekes családok mindennapjait.

Friss topikok

  • Intizar: @Cyr: a) Miért jelentene lényegi rálátást? Egy darab egyéni tapasztalat. c) Iskolába jár, itthon. ... (2012.06.16. 20:00) Waldorf-madarak

Életképek a Cseperedőben

Hiperaktív a gyerek?

2012.06.19. 14:39 - Cseperedő Játszóház

Úton-útfélen hallani manapság a hiperaktivitásról, valójában mégis keveset tudunk róla. A gyakran csupán felületesen elolvasott információtömeg hatására sok rokonból, ismerősből és barátból válik egyszeriben hiperaktivitás-szakértő, amikor egy gyereknél magatartásbeli gondokat vél felfedezni. Kezelhetetlen, problémás gyerek, neveletlen, vad, túlságosan eleven, gyengébb képességű… és még sorolhatnánk azokat a sztereotípiákat, melyeket gyakran a gyerek füle hallatára sütnek szinte billogként a gyerek homlokára „küzdj meg vele, ha tudsz!” felkiáltással. A gyerek pedig, minél többször hallja, annál kevésbé küzd; ellenkezőleg: inkább megfelel a sztereotip elvárásoknak.

De lássuk csak, tulajdonképpen mi is az a hiperaktivitás? Vajon egyértelműen kijelenthető-e minden esetben, vagy éppen legalább annyira fontos a körülmények és a környezet vizsgálata, mint a gyerek megfigyelése?

Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy hiperaktivitást csak szakember diagnosztizálhat. A véleményalkotást ugyanis számos olyan tényező befolyásolhatja, melyet csak az az ember képes érdemlegesen figyelembe venni, aki ismeri az egyéb viselkedésbeli zavarokhoz kapcsolódó sajátosságokat is. Itt érdemes szólnunk arról a három különböző fogalomról, melyet a laikus könnyedén összekeverhet, egybemoshat. Ezek pedig a hiperaktivitás, a viselkedészavar, illetve a motorikus izgatottság.

hiperaktív.jpg

Okok és összefüggések

Amikor hiperaktivitásról beszélünk, nagyon fontos, hogy ne csupán elszigetelt jelenségként gondoljunk rá, hiszen a hiperaktív gyereket családjában, tágabb környezetében, azok minden örökletes és szerzett tulajdonságaival, hatásaival együtt szükséges vizsgálnunk. A hiperaktivitás okai közül a legkézenfekvőbb talán az örökletesség, bár a genetikai hajlam sem minden gyermekben aktivizálódik feltétlen, több tényezőnek kell még ehhez menet közben hozzáadódnia.

A várandósság alatti problémák, mint például a késői gyerekvállalás, a rendszeres kábítószer-, vagy alkoholfogyasztás, illetve a dohányzás és egyes gyógyszerek szedése jelentősen emeli a későbbi viselkedési problémák előfordulásának valószínűségét. Rizikófaktor lehet továbbá a császármetszés, a koraszülés, esetleg a szülés közben fellépő oxigénhiány, vagy a kitolási szakaszban a jobboldali homloklebeny esetleges sérülése.

Mindezeken felül feltétlen érdemes megemlíteni a környezeti hatások jelentőségét is, akár a táplálkozásunkat, akár a mindennapi életkörülményeinket. Így például az élelmiszeradalékok, mesterséges színezékek, liszt-, tejérzékenység, élelmiszerallergia vagy túlzott cukorfogyasztás esetleges előfordulását, a kozmetikai ipar káros adalékanyagainak használatát vagy a gyakran kritikus mértékű levegőszennyezést. Láthatjuk tehát, hogy a figyelemzavar és a hiperaktivitás kialakulása többféle tényező együttes hatásán múlik.

 

Melyek a tünetek?

A legszembetűnőbb tünetek közé sorolhatjuk

  • a hirtelen, váratlan, gyakran túl gyors és intenzív – nem az adott szituációba illő - mozgásokat, a mozgáskoordináció és a ritmus-összehangolás hiányosságát,
  • az akár folyamatosan jelen lévő, az élet minden területén tetten érhető impulzivitást
  • a külső szabályrendszerek, normák ellen érzett feszültséget, azok teljes elutasítását
  • koncentráció- és összpontosítási zavarokat
  • a vegetatív idegrendszeri tüneteket (pl. izzadás, ürítési szélsőségességek)
  • valamint a csökkent alvásigényt vagy rendszertelen alvási periódusokat.

 

A hiperaktív gyerek viselkedése leginkább a közösségbe kerüléskor okoz problémákat környezetének. (Itt említeném meg, hogy az esetek túlnyomó többségében a viselkedésbeli másságot a kortársak remekül tolerálják, a felnőtt, már elvárásokat, kereteket adó és rögzítő környezet az, amely „betörni szándékozik” a skatulyákból itt-ott jócskán kilógó gyermeket.)

Az óvodában különböző szituációs játékok és feladatok megoldásakor már hamar nyilvánvalóvá válnak a hiperaktív gyerek által elkövetett „hibák”, a könnyen elkalandozó figyelem,a feledékenység és a pedagógus utasításainak, instrukcióinak teljesen ellentmondó viselkedés.

Amennyiben pedig egy-egy hosszabb feladat megoldására kerülne sor, akár játék, akár alkotó tevékenység kapcsán, a külső ingerek leginkább a hiperaktív gyerek figyelmét képesek elvonni – akár véglegesen – az adott feladatról. A tartósabb agyi erőfeszítésre van szükség, annál nagyobb ellenállást, bizonyos esetekben ingerlékenységet vált ez ki a gyerekből.

Így aztán a külső szemlélő annyit lát, hogy a gyerek folyamatosan fészkelődik, izeg-mozog, „nem bír öt percig megmaradni egy helyben”. Érdeklődését nem ritkán percenként más köti le, hogy aztán épp olyan váratlanul, ahogy ez előző tevékenységet elkezdte újabb tevékenységbe vesse magát. Mindezek pedig a verbalitásban is megnyilvánulnak, a hiperaktív gyereknek gyakran „be nem áll a szája”, félbeszakít másokat, a feltett kérdést már a mondat közepén megválaszolja.

Bár a fentiekben felsorolt viselkedésminták némelyike bizonyos életszakaszokban a gyerekek nagy részére jellemző lehet, a hiperaktivitás alapos gyanúja kizárólag akkor merül fel, hogy ha szinte valamennyi viselkedési forma folyamatosan, a túlzásokba menően fennáll gyerekünknél. Fontos tudnunk, hogy hangsúly minden esetben a mozgások céltalanságán, impulzivitásán, az irányíthatatlanságon, nem pedig kizárólag a mennyiségén van.

 

De vajon lehet-e betegségként aposztrofálnunk a hiperaktivitást?

Nem jelenthetünk ki egyértelmű betegséget, ha csak abban az értelemben nem tesszük, hogy a gyermek részéről a tünetek szándéktalanok, nem állnak tudatos irányítás alatt. Ugyanakkor azonban csínján kell bánnunk a más-ság megítélésével, hiszen a normális, a minden szempontból megfelelő, vagy legalábbis a keretek közé való beilleszthetőség egyénileg mindenkinek mást és mást jelenthet.

A hiperaktivitás témakörével kapcsolatban fontos megemlítenünk Dr. László Zsuzsa klinikai szakpszichológus munkásságát, aki megalkotta a FIMOTA gyermek fogalmát. Az általa publikált gyermekneveléssel kapcsolatos kiadványok mind a szakemberek, mind pedig a szülők számára értékes információkat közölnek.

 

A téma iránt érdeklődőknek ajánljuk:

Dr. László Zsuzsa: Az örökmozgó gyermek

Fimota Fejlesztő Füzetek (sorozat)

www.fimota.hu

A bejegyzés trackback címe:

http://cseperedojatszohaz.blog.hu/api/trackback/id/tr534596778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.